Normális fizetés helyett miniszteri oklevelet kapott a szolnoki védőnő

kitüntetés Szolnok Tura Edina védőnő

 

Tura Edina Budapesten vehetett át az oklevelet, a szoptatás világnapja alkalmából rendezett ünnepségen – írja a szoljon.hu.

Tura Edinát nem csupán védőnőként végzett munkája, hanem szerepvállalásai, társadalmi, illetve az egyesületben végzett munkája miatti méltatásként is terjesztette fel a kitüntetésre a Magyar Védőnők Egyesülete. Tura Edina elmondta, hogy védőnői munkája mellett, 20 évig szervezett Szolnokon anyatejes világnapot. Ebben aktívan részt vállalt. Elsősegélynyújtási tanfolyamot szervezet kismamáknak, illetve kismama klubban is részt vett.

Edina 1992-ben kezdett dolgozni védőnőként. Közel 30 évig tartott tanácsadást, látogatta a családokat. A hosszú pályafutása is mutatja, hogy élvezte a munkáját, volt viszont egy része, amit minden másnál jobban szeretett, az pedig a családlátogatás.

Fotó: Szoljon.hu

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

A hatalmi politizálásban nincsenek elvek

Magyarországon a politika egyszerű, mint egy kétszínű zokni: vagy narancs, vagy sárga. Aki meg pirosban gondolkodik, annak nincs lába, legalábbis ezt próbálják elhitetni vele. Az