A lengyel tyúkok tehetik tönkre a magyar tojásbizniszt

export import Lengyelország tojás

Leginkább Lengyelországból érkezik be jelentősebb mennyiségű tojás – mondta az InfoRádiónak a Tojásszövetség titkára. Molnár Györgyi hozzátette, hogy mindez nehéz helyzetbe hozza a hazai termelőket.

Tavaly jó áron és emelkedett mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást – ráadásul fokozott kereslet mellett –, vélhetően az európai termelők az idei évre is azt gondolták, hogy „nyomni” lehet majd egyet a piacon.

A valóságban viszont, részint a koronavírusnak, valamint a kínai keresletnek köszönhetően, nagyon megemelkedtek a takarmányárak, ennél fogva a tojástermelők költségei is, ezért Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés történt.

Tehát azt érzékelhették a magyar termelők sokadik hónapja, gyakorlatilag húsvét óta, hogy nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt – elsősorban a lengyel – import is.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak