Szanyi Tibor: „A szocializmus a társadalom jóllétét jelenti”

Huszti Andrea igenszolidaritás ISZOMM pártprogram Szanyi Tibor Székely Sándor szocializmus

Rendszerváltás óta az ISZOMM az egyetlen olyan párt, ami a modernkori szocializmusban gondolkodik – mondta el Szanyi Tibor a Hír TV-ben.

Két közvéleménykutatás is megmutatta, hogy van, és lesz jövője a modernkori szocializmusnak, ami többek között társadalmi jóllétet jelenti. Az Igen Szolidaritás alelnöke hangsúlyozta, hogy ma Magyarországon bő egyharmados támogatottsága van a szocializmus gondolatának.

Szanyi Tibor őszintén elmondta azt is, hogy a jelenlegi az ellenzéki pártok, nácik, konzervatívok, liberálisok, mind a kapitalizmus szerelmesei a Fidesszel együtt. A párt alelnöke beszélt arról is, hogy a baloldali szavazók voksára számítanak, és amióta a baloldaliság eltűnt az országból, azóta minden pártnak a holdudvarában vannak ilyen szavazók, és ez tette lehetővé hogy az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom létre tudott jönni.

Ezért a Huszti Andrea elnök asszony vezette párt tudja, hogy 5%-os parlamenti küszöböt el tud érni, hisz sok baloldali érzésű, szemléletű, értékrendű ember él ma Magyarországon.

Székely Sándor, a párt Országgyűlési képviselője következetesen nemmel szavazott mind azok ügyekkel szemben, amiben a kormányoldal, és az ellenzék is együtt szavazott, például az egészségügyi jogviszonyról szóló törvénynél.

A Jobbik is megmutatta hogy tud a kormánnyal együtt szavazni, most például a homofób törvényre. A párt alapító tagja kitért arra is, hogy ezek az ellenzéki pártok simán megszavazták a felhatalmazási törvényt is , illetve 2016 -ban is megszavazták a Fidesz tejhatalmát, ezzel lehetővé tették, hogy bárkit, bármikor, bárhol lehallgassanak.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a havi nettó 250.000 forintos minimálbérért harcol, az 50.000 forintos családi pótlékért, illetve a havi nettó 100.000 forintos nyugdíjért, és illesse meg alanyi jogon havi nettó 50.000 forint nyugdíjkiegészítés.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak