ISZOMM: Jobb ha távol marad a mai tüntetéstől az egészségügyi jogállásról szóló törvényt megszavazó parlamenti ellenzék

Budapest egészségügy Huszti Andrea Székely Sándor tüntetés

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom támogatja a kórházi dolgozók tüntetését, és egyben elítéli az ellenzéki pártok képmutató magatartását, amelyek képviselői megszavazták azt, ami ellen most látszólag tiltakoznak – írják friss közleményükben.

Az Igen Szolidaritás teljes szívével kiáll az egészségügyi dolgozók érdekei mellett. A Fidesz-kormány a járvány alatt újra megmutatta, hogy mit gondol az országról. Olyan törvényt fogadott el az ellenzékével együttesen, amely csak az orvosok bérét emelte fel, ám a mintegy 80 ezer szakdolgozó és a kisegítő személyzet fizetését még csökkentette is. Ez arcul csapása az egészségügynek és minden magyar embernek, valamint nyilvánvaló előkészület a fizetős egészségügyi szolgáltatások irányába.

Székely Sándor az ISZOMM országgyűlési képviselője ezt mondta: “Ezt a szégyenletes törvényt senkinek nem lett volna szabad megszavaznia az Országgyűlésben. Azért küzdök, hogy úgy ahogy van, tokkal – vonóval vonják vissza az egész, dolgozóellenes jogszabályt!”

Huszti Andrea a párt elnöke a következőket tette hozzá: “Mélyen átérzem a volt kollégáim dühét, elkeseredettségét. Miközben mi, ápolók az emberek életéért küzdünk, a kormány az ellenzéki pártok támogatásával és szavazataival egy olyan törvényt hozott létre, amely ellehetetleníti az egészségügyi szakdolgozók normális életét, hiszen jelenleg egy hamburgerezőben jobban lehet keresni, mint életek megmentésével. Követelem, hogy az ellenzéki pártok, akik ezt a szégyent megszavazták, a szombati tüntetésből való álszent politikai haszonszerzés helyett kérjenek bocsánatot a kórházi dolgozóktól, és jelentsék ki, hogy nem akarnak fizetős egészségügyet, illetve beállnak pártunk azon követelése mögé, miszerint a minimálbér minden dolgozó esetében havi nettó 250.000 forint legyen! Ugyanezt várjuk a kormányoldaltól is.”

2021. július 31.
ISZOMM Sajtó

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak