A magyar dolgozók fele kap csak béren kívüli juttatást

juttatás munkaválalló pandémia szabányok utalványok

A munkáltatói juttatásokkal kapcsolatos preferenciák jelentősen módosultak idén: a piac és a törvényi szabályozás 2021-es változásai, valamint a pandémia okozta kihívások új helyzetet teremtettek munkaadók, munkavállalók és beváltóhelyek számára egyaránt. – írja a 24.hu

Magyarországon jelenleg 4,3 millió ember élhet az utalványok adta lehetőségekkel, így motivációik, elvárásaik megismerése a belföldi gazdaság fellendítése szempontjából is kulcsfontossággal bír.

A dolgozók kevesebb, mint fele kap juttatást. Az átfogó kutatásban több mint 1200 munkavállaló vett részt, fele-fele arányban férfiak és nők. A megkérdezettek 44 százaléka a közszférában dolgozik, 39 százaléka a versenyszférában, 17 százaléka pedig a nonprofit szektorban. Kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy nem elégedett a kapott cafeteria mértékével.

A megkérdezett munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeres munkáltatói juttatásban, a legtöbben 100 ezer és 200 ezer forint közötti összegben. A válaszadók 10 százalékát érintették személyesen is a munkáltatóik járványhelyzet miatti megszorításai: ők idén először semmilyen munkáltatói juttatásban nem részesültek. Azok közül pedig, akiknek idén is jutott cafeteria, 9 százalékuk kapott kevesebbet, mint a korábbi években.

Jó, ha a juttatásokból lehet fedezni a mindennapi szükségleteket
Bár a nyitottabb kérdésekben szinte minden költési cél találkozott a kitöltők preferenciájával az óvodai térítésétől a közlekedési támogatáson át az egészségpénztári hozzájárulásig, a konkrét felhasználási területekre irányuló válaszlehetőségekből mégis kiemelkedett a mezőnyből: az élelmiszer (31,5%), a ruházat (12,6%) és a műszaki cikk (10,6%).

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak