ISZOMM: “A baloldali vívmányok újraélesztése a ’20-as évek új politikai generációjának feladata…”

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ISZOMM Pap Ferenc Tóth Péter

Ezzel nyitotta az ISZOMM miskolci sajtótájékoztatóját Káposznyák István, a párt kelet-magyarországi koordinátora. “Ennek érdekében járjuk a kistelepüléseket, ezen a héten Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Székely Sándor országgyűlési képviselőnk vezetésével gyűjtjük az aláírásokat az IgenSzolidaritás jövedelmi törekvéseinek alátámasztására.

Székely Sándor ismertette az ISZOMM politikai programjának kereseti sarokszámait, azaz a havi nettó 250.000 forintos minimálbérre, a 150.000 forintos legkisebb nyugdíjra, az gyermekenkénti havi 50.000 forintos családi pótlékra, valamint a mindenkire kiterjedő havi 100.000 forintos szociális minimumjövedelemre vonatkozó törekvést. “Ennek a fedezete itt van velünk, hiszen ezek csak a mai létminimumot célozzák. Igazságos osztozkodás kérdése az egész” – tette hozzá a politikus.

A sajtótájékoztatón az IgenSzolidaritás az adott választókerületekben történt bejelentések után a megyeszékhelyen is bemutatta két aktív borsodi országgyűlési képviselőjel jelöltjét. Pap Ferenc aktív képviseletet ígér az ózdi körzetben a bő évtizede semmittevő fideszes Riz Gábor helyén, Tóth Péter pedig a mezőkövesdi körzetben kívánja a két évtizede kiskirálykodó, ugyancsak fideszes Tállai Andrást leváltani.

Székely Sándor, a gyalogtúra vezéralakja két tételben összegezte BAZ-megyei tapasztalatait.

Mindenekelőtt az ISZOMM véget fog vetni a bérrabszolgaságra emlékeztető feketefoglalkoztatásnak, ami legfeljebb létminimum alatti vergődést jelent a borsodi dolgozóknak, viszont se TB, se nyugdíj nem lesz belőle.

Másfelől pedig a valaha volt baloldali fellegvárakban általános a Jobbik szociális demagógiájából való kiábrándulás, ugyanakkor az emberek azt is látják, hogy az MSZP másodjára is cserben hagyta őket, amint vezető politikusai merő hatalomvágyból a liberális DK-hoz törleszkednek. A baloldali szavazók baloldali pártra akarnak szavazni, s a baloldali értékeket ma leginkább az IgenSzolidaritásban és szövetségeseiben látják végre megtestesülni.

Az ISZOMM országos aláírásgyűjtése idén május 1-én indult, amelyhez azonnal csatlakozott a Vajnai Attila által vezetett Európai Baloldal, illetve később a Thürmer Gyula által fémjelzett Munkáspárt is. A három baloldali párt szeptember 11-én a Munkás Büszkeség Napján kívánja bejelenteni az aláírásgyűjtésük addigi eredményét. A személyesen és on-line egyaránt folyó országos akcióban eddig közel 100.000 szignó gyűlt össze.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak