Devizaszakértő #podcast – „A ténylegesen felvett forint összeget kellene törlesztenie az adósnak”

adósság Bíró Zoltán deviza devizahitel hitelkárosult Néma József

 

Új podcastunkban Néma József, önkéntes devizahitel-szakértővel és Bíró Zoltán hitelkárosulttal ISZOMM képviselő-jelölttel beszélgettünk.

Bíró Zoltán a feleségével családalapítás miatt akart forinthitelt felvenni, de kettejük fizetése kevés volt a törlesztőrészlethez, és így terelték át őket devizába. 5,2 milliót vettek föl, a 40 ezer forintos törlesztő majdnem a háromszorosára ugrott, 116 ezerre emelkedett.

Néma József beszélt a devizahitelek elterjedésének felelőséről is, kiemelte, hogy semmilyen törvény vagy rendelet nem szabályozta ezt a hitelkonstrukciót.

Bíró szerint a közjegyzők is megsértették a törvényeket, amikor közjegyzői okiratokat állítottak ki. Az adósnak kell mindent bizonyítania, ami jóformán lehetetlen. Néma szerint az, hogy az adós tartozását a tényleges felvett forint összeg képezze és ezt kelljen törlesztenie.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak