A Simicska utód Szíjj László napi húszmilliót keresett tavaly, és hétmilliárd forint osztalékot vett ki a cégéből

osztalék osztalékjövedelem Szíjj László

Friss éves beszámolója szerint minden eddiginél sikeresebb évet zárt 2020-ban a milliárdos nagyvállalkozó, Szíjj László állami megrendelésekben bővelkedő építőipari cége, a Duna Aszfalt Zrt. – derül ki az RTL Klub Híradó riportjából.

A cég a 2019-es 157 milliárd forint után 2020-ban 175 milliárd forintos bevételt tudhatott magáénak, amivel a nyeresége 24,35 milliárd forintról 26 milliárdra nőtt. Ez a 2019-es 3 milliárd forintot követően 7 milliárd forintos osztalékot jelent, amelyet Szijj László ki is vett,

Az akkor még kft.-ként működő Duna Aszfalt neve azután lett ismert, hogy a Fidesz egykori pénztárnoka, Simicska Lajos 2015-ben kiesett Orbán Viktor kegyeiből, és vele együtt a Közgép is a kedvenc mélyépítő cég szerepéből. A Duna Aszfalt rendkívül sikeres éveket tudhat maga mögött:

2017-ben 12 milliárdot, 2018-ban 13 milliárdot, 2019-ben pedig 3 milliárd osztalékot vehetett fel a tulajdonos.

Szíjj László neve egyébként legutóbb akkor pörgött igazán a hazai sajtóban, amikor kiderült, hogy a tiszakécskei nagyvállalkozó áll a cég mögött, amely üzemelteti az Artemy és a Lady MRD nevű jachtot – a Lady MRD az a jacht, amelyet például Mészáros Lőrinc is többször is használt már, 2020 augusztusában pedig az Index is beszámolt róla, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is igénybe vette az állami tendereken – az útépítéseket szinte kizárólag az állam finanszírozza – jól prosperáló vállalkozó hajóját.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak