Júniusban újra emelkedhet a kenyér ára

áremelés búza kenyér mezőgazdaság
Kenyér MTI/Koszticsák Szilárd

15-20 százalékkal kevesebb búzát őröltek a malmok, mint egy éve ugyanekkor – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ennek oka az lehet, hogy a fogyasztók takarékosabban bánnak a kenyérrel és a pékárukkal, jóval kevesebbet dobnak ki, mert a pandémia alatt megtanulták, hogy spórolni kell. Sokan elkezdtek otthon kenyeret sütni, ekkor pedig különösen igaz, hogy nem megy a szemétbe kenyér.

A lisztáremelés kérdése valószínűleg az aratás után kerül elő ismét, mivel a cégvezető szerint még soha nem voltak olyan magasak az induló búzaárak, mint az idei új termésé, amelyre tonnánként 60-62 ezer forint körül mozognak a jegyzések.

A visszaesés már a múlt év végén is érződött, akkor azt remélték, hogy karácsonyra felfut a kereslet, de ez elmaradt. Ennek következtében viszont sokan nem merték meglépni az áprilisra beharangozott áremelést, de mivel tovább drágult az étkezési búza, kénytelenek árat emelni. A lap szerint júniusban már sor kerülhet az áremelkedésre.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak