Szabóné Kállai Szilvia: “a mi szemünkben a roma, a sváb, a görög, a zsidó és az afroamerikai is magyar, ha itt él, beszél magyarul, és tenni akar a hazáért”

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ISZOMM Szabóné Kállai Szilvia

Az ellenzéki koalícióba ugyan nem tartozó Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOM) jelöltjei között található Szabóné Kállai Szilvia. Az egykori takarítónő, aki ma már tanárnőként dolgozik, azt vallja, hogy a szegénységnek nincs színe – írja az Index.

Szabóné Kállai Szilvia szerint az ország egyik felét kell felzárkóztatni a másik Magyarországhoz. “Jóléti társadalmat akarunk építeni, ami nem mehet a cigányság felzárkóztatása nélkül. De a mi szemünkben a roma, a sváb, a görög, a zsidó és az afroamerikai is magyar, ha itt él, beszél magyarul, és tenni akar a hazáért, mert sok magyar etnikumú család él olyan mélyszegénységben, mint hátrányos helyzetű, roma honfitársaink.”

Kállai Szilvia úgy véli, több kell ma már, mint roma felzárkóztatás, ha idejekorán, már az általános iskolában eldől, hogy közmunkás vagy diplomás lesz a kisgyerekből.

Az ISZOMM jelöltje kiemelte, az ellenzéki párt indít még roma képviselőket, de nevekkel csak később szeretnének szolgálni, emellett örül annak, hogy az ellenzék soraiban lehet látni más roma jelölteket is, de fontosnak találja, hogy olyan hiteles romák képviseljék a közösséget, akik nemcsak kvótaszerepben tűnnek fel, de a programjuknak, mondanivalójuknak súlya is van.

Index.hu

Fotó: ISZOMM, Huszti Andrea és Kállai Szilvia

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Parlament a szarban

Számtalan politikai elemző gyakorta szórakoztatja olvasóit, hallgatóit, nézőit, miszerint az Európai Parlament egy magas habzású, de gyenge hatékonyságú intézmény, s gyakorlatilag semekkora befolyással nem rendelkezik