Több százezer fogyasztót fenyegetnek áram- és gázszámlatartozás miatt a szolgáltatók – újraindultak a kikapcsolások

áramszámla díjtartozás energia közműszolgáltatás szociális válság tartozás
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A továbbra is érvényben lévő veszélyhelyzet ellenére véget ért a 60 napnál régebbi energiadíj-tartozást felhalmozó háztartások kikapcsolási moratóriuma – írja a Népszava.

A veszélyhelyzetre tekintettel tavaly márciusban jelentették a szolgáltatók a kizárások szüneteltetését, ez június végéig tartott. A második hullám idején, a veszélyhelyzet másodszori kihirdetése után, tavaly november végétől hirdették meg a karácsonyi időszakra szóló, szokásosnak mondható moratórium előrehozását. A kikapcsolások az eredetileg megjelölt január 8-i időpont után sem indultak meg, a szolgáltatók előbb április 19-i, majd május 10-i végdátumot ígértek.

Kedden már újra is indultak a közműszolgáltatóknál a kikapcsolások, amit az E.ON ügyfélszolgálata meg is erősített. A Magyar Villamos Műveknél (MVM) öt nappal, 12 napra csökkent a számla befizetési határideje is (ők azonban nem regaáltak a kikapcsolásokkal és a díjemeléssel kapcsolatos sajtókérdésekre).

A Népszava azt írja, a kikapcsolással fenyegetett fogyasztók száma több százezerre becsülhető.

A kikapcsolási moratórium megszűnése mellett a háztartási fogyasztók számára a visszakapcsolás költségei is nőttek, az árammérő visszakötése április 1. óta 18 ezerről 28 ezer forintra nőtt.

Egriugyek.hu

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak