Azt ír az álláshirdetésekbe a munkáltató, amit akar

álláshirdetés munkaadó munkavállaló
MTI

Míg Szlovákiában és Ausztriában törvény írja elő, hogy a kínált bért szerepeltetni kell egy álláshirdetésben, nálunk a munkaadók belátására van bízva mindez. A legnagyobb magyar álláskereső portálon az összes ajánlat négy százalékát sem érik el azok a hazai munkalehetőségek, amelyeknél a konkrét bérezésről is szó esik – írja az Index.

Tüzes Imre, a Profession.hu állásportál üzletfejlesztési igazgatója az Indexnek elmondta, hogy nagyon kevés cég ad meg konkrét információt a bérekről, miközben a munkavállalói oldalon továbbra is nagy az igény erre, különösen a pandémia kezdete óta.

Az utóbbi években nőtt ugyan a hajlandóság a kínált fizetés kommunikálására a munkaadók részéről, de pandémia alatt megint visszaesett a bért megjelölő hirdetések száma

Tehát éppen akkor csökkent a cégek hajlandósága a bérezés közlésére, amikor az álláskeresők talán a leginkább elvárnák azt. Ennek lehetséges oka a szakember szerint a koronavírus okozta válság miatt kialakult új munkaerőpiaci helyzet; munkaadók több jelentkezőből válogathatnak, ezért talán úgy vélik, hogy könnyebben találják meg a megfelelő jelöltet akkor is, ha nem közölnek pontos információt a bérezésről.

A munkaadók inkább a fizikai munka esetében határozzák meg a fizetéseket a hirdetésekben, a szellemi munkaköröknél) ez kevésbé gyakori.

Index.hu

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak