Növekvő munkanélküliség, 8,5 millióan dolgoznak Romániában

munkanélküliség Románia
Korona tüntetés

A tavalyi évben 5 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a 2019-ben jegyzett 3,9 százalékról – derül ki a romániai Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból – írja a MASZOL.

A férfiak körében 0,6 százalékponttal magasabb volt a munkanélküliség, mint a nőknél (a férfiaknál 5,3 százalék, a nőknél 4,7 százalék). A lakóhely szerint pedig 1,4 százalékpontos (5,8 százalék vidéken, 4,4 százalék városon) különbséget jegyeztek. Nagyobb mértékben sújtotta a munkanélküliség az alacsony iskolázottságú személyeket: körükben 8,1 százalék volt az arány, míg a felsőfokú tanulmányokkal rendelkezők körében csupán 2,2 százalék.

2020-ban a foglalkoztatott személyek közül 581.000 (6,8%) dolgozott részmunkaidőben, ezeknek legnagyobb része (83,4%) a mezőgazdaságban tevékenykedett.

2020-ban Románia aktív lakossága 8,973 millió személyt számlált, ebből 8,521 millió dolgozott, 452.000 pedig munkanélküli volt. A munkaképes (15 és 64 év közötti) lakosság foglalkoztatottsági aránya 65,6 százalékra volt tehető, ami 0,2 százalékpontos csökkenést jelent az előző évhez mérten. A korábbi évekhez hasonlóan a foglalkoztatottsági ráta magasabb volt a férfiak körében (74,4 százalék a férfiak, 56,5 százalék a nők esetében). Ugyanígy magasabb volt városon, mint falun (67,1 százalék városon, 63,8 százalék vidéken).

A 15 és 24 év közötti fiatalok körében 24,6 százalékos volt a foglalkoztatottsági ráta, az idősebb (55 és 64 év közötti) személyek körében pedig 48,5 százalék. A legmagasabb (88,8 százalékos) foglalkoztatottsági arányt a felsőfokú tanulmányokkal rendelkezők körében jegyezték. A középfokú iskolázottsággal rendelkezőknek 68,1 százaléka dolgozott, az alacsony iskolázottságú személyeknek pedig csupán 43,4 százaléka.

2020-ban a foglalkoztatott személyek 20,5 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 29,7 százaléka az iparban vagy az építkezés ágazatában, 49,8 százalék a szolgáltatásokban. 2019-hez képest 2020-ban nagyobb arányban csökkent a foglalkoztatott személyek száma a feldolgozó iparban (101.900-zal kevesebb munkás) és a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, halászatban (96.500-zal kevesebb munkás). A legnagyobb mértékben a kereskedelemben (+38.700 személy) és az építkezés ágazatában (+22.100 személy) nőtt a dolgozók száma az előző évhez viszonyítva.

MASZOL

Kép: A koronavírus-járvány ellen újonnan bevezetett szigorítások és az esetleges kötelező védőoltás terve ellen tüntetnek a román parlament bukaresti épülete előtt 2021. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Külföld Vélemény

Atomküszöb

Jelen sorok íróján kívül meglehetősen sok elemző felvetette már, hogy amennyiben az oroszok át tudják törni az ukrán védelmet, akkor a Nyugat szárazföldi erőkkel is

Külföld

Trump 77-e Biden 81-e ellenében

Mindössze 4 év a korkülönbség Trump és Biden között, de az emberi képmutatás, illetve bizonyos sztereotípiák meglovalása nyilván hálás bulvártéma tud lenni. Ha ez az