Hofi Géza kormányra kerülhet Bulgáriában

Bulgária Hofi Géza Trifonov

Valószínűleg 100-ból 1 magyar sem ismeri ezt a nevet. Az sem sokat segítene, ha Slavi Trifonovot mondanánk. Pedig a bolgár rendszerváltás óta ő a legnépszerűbb komikus-énekes Bulgáriában, saját TV-csatornával, közéleti műsorokkal, továbbá megannyi gigafesztivál sikeres szereplője. Nem utolsó sorban már Európa legnagyobb zenecsarnokában, a legendás londoni O2 arénában is adott koncert húszezer ottani honfitársának. Ha valamihez kéne hasonlítanunk, akkor – mondjuk – Hofi a köbön, mármint Bulgáriában.

Szóval, 26 évvel a karrierjének berobbanását követően 2016-ban szervezett egy népszavazást a választási rendszer reformjáról, a kötelezővé teendő szavazásról és a politikai pártok finanszírozásának letizedeléséről, azaz szavazatonként 1 levában (kb. 180 forint) maximálva. Paraszthajszál híján bejött neki.

Hanem ám, miközben mi Magyarországon a felszabadulást és a feltámadást ünnepeltük, április 4-én Bulgáriában (a magyar sajtó által tökéletesen leszarva) parlamenti választásokat tartottak, ahol konkrétan megbukott Orbán egykori harcostársa, a testőrből lett néppárti miniszterelnök, Boyko Borissov, 26 ,18 %-ot szerezve. Ez akár várható is volt, az már viszont egyáltalán nem, hogy cikkünk hőse, azaz Trifonov ‘Van Ilyen Nép’ nevű pártja másodiknak fut be 17,66 %-kal.

A vicces most az, hogy miközben a bukott kormánypárt így is a legtöbb mandátumot szerző párt maradt, a bolgár parlamentbe jutó többi párt egyike sem hajlandó vele se többségi, se kisebbségi kormányt alakítani. Így hát most az a helyzet érik, hogy Trifonov fog kormányalakítási megbízást kapni, s állítólag nem is rosszak az esélyei.

Mindössze három dolgot szögezett le. Egyrészről sem a most megbukott jobboldali tárasággal, másrészről pedig az egykoron kormányzó szocialista (utód)párttal nem hajlandó még tárgyalni sem. A harmadik meglepő vállalása az, hogy nem kíván kormányfő lenni. Arra keres valaki alkalmasabbat. Viszont ha netán tiszavirág életű is lesz a kormánya, az alapvető választójogi reformoknak nekifut.

Történik mindez a teljes magyar sajtó masszív hallgatása közepette.

Fotó: Facebook

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak