Olvasgatom a „liberális” ellenzéki sajtót. Szinte minden héten jönnek a jobbnál jobb cikkek arról, hogy a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom tönkreteszi az életünket, a pazarlás veszélyezteti bolygónkat.

Képesek arról írni a liberális véleményvezérek, hogy mégis vannak társadalmi osztályok, a leggazdagabb osztályok, totál hülyére veszik az egész bolygót, csak azért, hogy megvehessék a testvérüknek, a lányuknak, a fiuk csajának, a szeretőjüknek a totálisan felesleges A8-ast, miközben milliárdnyi ember a napi betevőjéért dolgozik, főleg a gazdagok gyáraikban.

Nagy örömmel olvasom ezeket a cikkeket, egyet is értek velük.

A cikkekben midig felmerül a kérdés, hogy akkor mit is kellene csinálni. A nagyon okos, felkészült megmondóemberek ötletelni kezdenek.

Új dolgokat kellene kipróbálni.

Vissza kellene fogni a fogyasztásunkat.

Spirituálisan kellene fejlődni.

Na igen. Hát persze. Megy a ködszurkálás. Milyen ciki lenne beismerni, hogy harminc év (de leginkább 150 év) uszítás, hazudozás és történelemhamisítás után, hogy a szocializmust nem lehet lesöpörni szimpla diktatúrázással. A végén kiderülne, hogy a szocializmus olyan eszme, ami szerint az nem élet, hogy 7 milliárd ember dolgozik pár millió emberért.

Az úgynevezett rendszerváltáskor talán nem kellett volna szétverni a szövetkezeti rendszert. Nem kellett volna felszámolnunk az iparunkat. Nem kellet volna hagyni, hogy Európa legdrágább bankrendszerét hozzák létre. Nem kellene súlyos milliárdokkal támogatni olyan multicégeket, akik amúgy tokkal-vonóval megvehetnék Magyarországot.

Fel lehetne ismerni, hogy egy falu földjeinek megműveléséhez nem kell 20 traktor, hanem elég kettő. Nem kell cukorral tömni a gyerekeinket normális ételek helyett. A kirakatéletek helyett lehetne úgy is élni, mintha normálisak lennénk, normális problémákkal és normális megoldásokkal.

Nem az a fontos, hogy legyen legújabb telefonunk, hanem hogy a baráti társaságunk azért szeressen minket, amilyenek vagyunk, és nem a pénzünkért, pozíciónkért. Nem kellene engedni a reklámokat ekkora mennyiségben. Fontos lenne, hogy ha valaki dolgozik, akkor el legyen ismerve, akármit is csinál. A földműves, a tanár, a rendőr, a bolti eladó, az egyetemi oktató, a politikus, mindenki.

Ideje végre elengedni azt a végtelenül cinikus és aljas dumát, hogy a piac dönti el, ki mennyit keres. Hát persze. Egy átlag magyar örüljön, ha élete végéig össze tud gründolni egy kétszobás lakást. Egy élet munkájával.

A gazdag ember gyereke miután megkapta Oxfordon a nagyon jó diplomát tízmilliókért, már mehet is egy cég igazgatótanácsába az aputól kapott kocsival. Ezt dönti el a piac. Ezt harsogják jónak sokan ma is. Ideje van a szembenézésnek.

Harminc éve halljuk, hogy a szocializmus rossz, a kapitalizmus jó. Ehhez képest a korai szocializmusban milliók jutottak lakáshoz, normális élethez, megbecsüléshez, egészségügyi ellátáshoz, kultúrához és jó élethez.

A kapitalizmus elhozta a létbizonytalanságot, a szociális különbségeket, elhozta a gyűlöletet, a látástól vakulásig való munkát, a megalkuvást, a dolgozói nyomort, a beszűkülést, és a társadalom atomizációját.

Ha azt akarjuk, hogy újra normálisan lehessen élni Magyarországon, akkor szocializmus kell.

Ha azt akarjuk, hogy a bolygónkat pár évtized múlva ne tegyük véglegesen tönkre, akkor szocializmus kell.

Ha jó béreket, nyugdíjat, egészségügyi ellátást, biztos lakhatást akarunk a gyermekeinknek, akkor szocializmus kell.

Ha havi nettó 250.000 forintos minimálbért, 50.000 forintos családi és nyugdíjas korpótlékot akarunk, akkor szocializmust kell.

Ha azt akarjuk, hogy senkinek ne lehessen havi 100.000 forint alatt a jövedelme, akkor szocializmus kell.

Pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ezt képviseli, ezért harcolunk. Azért akarunk egy igazi baloldali frakciót az Országgyűlésben, hogy legyen képviselete a dolgozó embereknek is.

Székely Sándor
független országgyűlési képviselő
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.